biglogo archivum

2017. augusztus 1-én 17.00-kor a solymári katonai temetőben 37 lengyel pilóta hamva nyugszik, akiket Magyarország légterében lőttek le, miközben a Brit Légierő kötelékében harcoltak 1944-ben segítségül siettek a varsói felkelők megsegítésére.

A „W” időpontban (a varsói felkelés kitörésének időpontjában) szervezett megemlékezést – melyen a hagyományoknak megfelelően a Bem József LKE szervezte. A polónia képviselői mellett a megemlékezésen – a Lengyel Nagykövetség képviseletében - részt vett Tomas Trzciński ezredes - katonai attaché, és Małgorzata Radwan-Vas, valamint Dominika Maria Hasińska a Politikai Gazdasági Osztályról. A Fővárosi Lengyel Önkormányzat nevében a megemlékezésen részt vett és koszorút helyezett el dr. Várnai Dorota, a Lengyel Katonai Hagyományőrző Egyesület pedig díszőrséget állt. A Lengyel Perszonális Plébániát Andrzej Kostecki atya képviselte, aki imát mondott el az ünnepségen. Szimbólikus gyertyagyújtással megemlékeztek a Budapesten elhunyt lengyelekre, az egykori hősökre, akik részt vettek a felkelésben – Janina Kőszeghy asszonyra, Stanisław Gwizdalewiczre és Ryszard Matynkowskira, de megemlékeztek azokra a magyarokra is, akik részt vettek a varsói felkelésben. Ezután koszorúzási ünnepség következett, amely után mind a 37 „lengyel” síron mécsest gyújtottak az elhunytak tiszteletére. A megemlékezés házigazdája Nyitrai Zoltán – a Bem József LKE elnök-helyettese – volt, aki Pál Barbarával közösen piros-fehér virágokból készített koszorút helyezett el a hősök sírjánál. A 73 évvel ezelőtt kitört felkelés a hitleri hatalom által megszállt Európában ez volt a legnagyobb felkelés, amely nagy jelentőséggel bír ma is a lengyelek életében még a határon túl is. Az eseménynek Magyarországra is nagy hatással volt, ugyanis a II. világháború idején közel 150.000 katonai és civil menekült talált oltalmat.

 

(b. fotó Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje