biglogo archivum

December 10-én a Bem József LKE  és  Fővárosi Lengyel Önkormányzat az Akadémia utca 1. szám alatti székház aulájában megtartották a hagyományos ostyatörési találkozót.

Jelen voltak a Bem József LKE tagjai és szimpatizánsai és a budapesti polónia. Jelen voltak: Joanna Fabisiak a lengyel Sejm képviselője, aki a lengyel Parlament nevében jókívánságait fejezte ki és dr. Rónayné Słaba Ewa, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke. Az est házigazdái a FLÖ részéről dr. Várnai Dorota, a „Bem” részéről pedig az egyesület elnöke, Wesolowski Korinna volt. Az ünnepélyes összejövetelen jelen volt Krzysztof Grzelak atya a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa is, aki Szent Lukács evangéliumának felolvasása után megáldotta az ostyákat, ezután Áldott Ünnepeket kívántak egymásnak a résztvevők, ezután a białki tatrzańska-i „Som gorsi” górál együttes adott elő karácsonyi dalokat, az ízlésesen megterített ünnepi asztalt pedig a kamienna góra-i Leszek Cichocki – az itteni polónia régi barátja - látta el különböző kiváló ételekkel. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az V. kerületi Budapest-Belváros-Lipótvárosi LÖ támogatásával, valamint a Bem József LKE erőfeszítéseinek segítségével kelhetett életre.

(szerk. fotó Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje