biglogo archivum

2017.12.16.-án Szombaton ismételten megrendezésre került a hagyományos Lengyel est, amelyet a Sajószentpéteri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezett.

Az esténk,mint minden évben a Sajószentpéteri Katolikus nagytemplomban tartott misével kezdődött,miután a templomtól nem olyan messze elhelyezkedő emlékművet koszorúzták meg az önkormányzatok képviselői. Valamint megemlékeztek a derenken és az azóta elhunytakról. Ezután elindultunk a Sajószentpéteri Kultúrális és Sportközpontba ahol a nap folytatódott. A teremben ahol a rendezvényre sor került, az " Arcok és gurálok" c. kiállítást tekinthették meg a vendégek.

A köszöntő után a " derenki lengyel identitás 300 év távlatából" c. film vetítése következett. Ezután egy karácsonyi vers,illetve Gogolya Teri néni rövid beszámolója következett a mögöttünk álló éveseményeiről, interjúiról és mindenki támogatását megköszönte. Miután minden protokoll vendéget köszöntöttünk a Budapesti Önkormányzat képviselőinek köszöntését, köszönő szavait valamint karácsonyi meglepetésüket vehettük át. Rendezvényünket megtisztelte a BAZ. megyei lengyel nemzetiségi önkormányzatok elnökei és tagjai. Ezután a derenki származásúak ( leszármazottaik  : Szögliget, Ládbesenyő, Edelény, Miskolc, Múcsony, Emőd-Istvánmajor, Kazincbarcika, Szendrőlád, Szalonna, Tiszaújváros) hagyományos megajándékozása sem maradt el.  A sajószentpéteri önkormányzat nemzetiségi referense, valamint az önkormányzat gazdasági vezetője és dolgozói is megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket. Tatranska Bialkaról is képviseltették magukat lengyel barátaink,amire testvéri szeretettel gondolunk. A vacsora előtt még meghallgattuk egy derenki szülött visszaemlékezését versbe foglalva, ezután pedig a hagyományos ostyatörés sem maradt el,ami kicsit megmozgatta az embereket és közelebb hozta őket a jó kívánságok által, egy kötetlen beszélgetést elindítva. Az est vége felé közeledve egy jó hangulatban elköltött vacsora,élő zene kíséretében és egy nagyon rövid táncos est következett. Örülünk,hogy ismételten ennyien megtiszteltek részvételükkel számunkra fontos eseményünket,ezzel öregbítve nem csak az est hanem a derenki lengyelek hagyományait is. A derenki közösség megköszönte az Országos Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat éves munkáját,valamint a 300. évfordulós ünnepségek méltó megünneplését,támogatását.( A parlamenti ünnepséget,a Derenki búcsút, a Tatranska Bialkai zarándoklatot mely keretén belül tiszteletbeli lengyel polgári címet kaptak a derenki szülöttek és leszármazottak.Ezen kitüntetés és figyelem nagyon felemelő érzés volt számukra,amellyel kifejezték feléjük testvéri szeretetüket és a közös múltúnkra való emlékezésben való együttműködést,a lengyel gyökereink megerősítését.)

(inf. LNÖ Sajószentpéter)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje