biglogo archivum

Május 26-án  Budapesten megrendezésre került a magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület gálája.  A nem egész 20 fő által alapított egyesületnek jelenleg mintegy 500 tagja van.

Minden 60 éve kezdődött. Egy közel 10 éves szünet után – amelyet a kommunista rezsim kényszerített ki az ötvenes években – éledt újra a polóniai szerveződés, 1958. májusában pedig létrejött a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület. Az eseményre nagy hatással volt az 1956 utáni első lengyel párt- és kormány delegáció látogatása. Ezután egy csapat lelkes embernek köszönhetően sikerült leküzdenie a nehézségeket és megmutatták, hogy nincs akadály. Megalakult a bemes család, amely mind a mai napig fennáll. A gálát egy kiállítás megnyitó kezdte meg, ahol 10 tablón betekintést nyerhetünk az egyesület életébe; a tablók a  "Głosu Polonii" szerkesztőségének munkájaként jöttek létre.

Az egyesület számára minden egyes jubileum egy kivételes és rendkívüli alkalom, ezért úgy gondoltuk, hogy a 60. évforduló, amelyet az idén ünneplünk arra kötelez minket, hogy megmutassuk Önök felé azt, amit sikerült dokumentálnunk és amit fontosnak tartunk – mondta a kiállítás megnyitójakor Wesolowski Korinna az Bem Egyesület elnöke.

Az ünnepségre Magyarországról és külföldről is érkeztek vendégek: Robert
Gaweł, a Lengyel Köztársaság szenátora, Halina Subotowicz - Romanowa, a Polóniai Világtanács és a Külhoni Lengyelek Európai Unió képviselője, a Varsóból érkezett „Wspólnora Polska” Egyesület képviselői  - Tatiana Čepukoit és Andrzej Grzeszczuk. A „Wspólnora Polska” az Egyesület arany medáljaival tüntette ki Andrzej Wesołowskit és Andrzej Straszewskit, ezüst medált kapott Pál Barbara és Bożena Bogdańska-Szadai. Az ünnepségen jelen volt Jerzy Snopek nagykövet a feleségével és Marcin Sokołowski konzul. Magyarország miniszterelnök-helyettesét Csallóközi Zoltán főtanácsadó képviselte. Jelen volt dr. Rónayné Slaba Ewa nemzetiségi szószóló, dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Bús Balázs, Budapest III. Kerület polgármestere és Hatvani Miklós Isaszeg polgármestere. A bemes ünnepségre Varsóból delegáció  érkezett Michał Grodzki vezetésével. Bemowót és a Bem J. LKE-t együttműködési megállapodás is összeköti, amelynek köszönhetően megújult a „Bem” dísz lobogója, amelyet a gála keretében Krzysztof Grzelak atya – a Lengyel Perszonális plébánia plébánosa fel is szentelt. Az ünnepségen jelen volt Małgorzata
Soboltyński, az OLÖ mb. elnöke és Bátori Zsolt elnök-helyettes, de jelen voltak a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület korábbi elnökei is: Csúcs Halina, Héjj Aldona, Nagy Alicja, Andrzej
Wesołowski és Władyslaw Wiśniewski. Az Egyesület számos tagja és magyar barátja is jelen volt. Az ünnepség pompáját pedig az egész Lengyelországban ismert Obsession Quartet és barátai emelték.

(b., fotó Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje