biglogo archivum

2018. július 27-én, a Nyitrai piarista Szent László templomban Szent László emlékmisét rendeztek szent királyunk halálának 923. évfordulója emlékére.

Szent László lovagkirályunk 1095. július 29-én, Nyitrán adta vissza lelkét Teremtőjének. Égi születésnapja alkalmából ebben az évben már 15. alkalommal került sor a hagyománnyá vált nyitrai ünnepi Szent László-emlékmise bemutatására, melynek fővédnöke idén PhDr Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos volt. Az ünnepi szentmisét a felvidéki magyar családokért Dr. Kiss-Rigó László szeged-csandi megyéspüspök távollétében főtisztelendő Gyurcsó Zoltán vikárius, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke celebrálta. A templom főbejáratán keresztül, a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjai és a zoboraljai történelmi zászlók vezették be a szentmise főcelebránsát.

Az emlékmisén közreműködött Józsa Mónika ArtD karnagy a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára, az orgonán Ing. Stubendek László, Komárom polgármestere kísért.

A templomból, főiskolából és gimnáziumból álló kolostor épületegyüttese, több szakaszban épült. A komplexum alapkövét 1701. június 9-én, Mattyasovszky László püspök idejében rakták le. Az első szakaszban a kolostor bal szárnyának kápolnája épült meg, majd az iskola a jobb szárnyon. A szerzetesek számának növekedésével a kápolna szűknek bizonyult, így a két szárny közt felépítették az első templomot. Amikor Nemcsényi Adolf rektor részére elegendő pénz állt rendelkezésre, a templomot elbonttatta és 1742-ben elkezdte a ma is látható kéttornyú templom építését. 1759-ben az egész épületegyüttes leégett. Mivel elegendő anyagi forrás állt rendelkezésre, kijavítása és kibővítése azonnal el is kezdődött. A templomot Fuchs Ferenc nyitrai püspök szentelte fel 1789-ben. Az épületegyüttes uralja az Alsóváros látképét. 1701-1702-ben épült meg az épületegyüttes piarista kolostorként szolgáló, a szerzetesek számára kialakított része. A kolostor kétszintes, részben alagsorral ellátott. Az épület a főtér felől két fő és a két oldalsó bejáraton keresztül közelíthető meg. Szárnyai egy belső udvart fognak közre. A kora barokk Szt. László templom a kolostor közepén helyezkedik el. A templom homlokzatát 2 monumentális, égbetörő rézsisakkal ellátott oldaltorony szegélyezi. A déli torony három új haranggal van ellátva az 1928-as évből, viszont a legrégebbi harang az 1429-es évből származik.

Buskó András, a Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tulajdonát képező Szent László-láng-tartót, melyet Lebó Ferenc győri szobrászművész készített el a Szent László-év tiszteletére  a Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére, az Országos Lengyel Önkormányzat támogatásával, 2018. július 27-én Nyitrára szállította, a Szent László piarista templomban Szent László emlékére bemutatásra kerülő szentmise alkalmából.

A Szent László-láng tartója 120 cm-es alkotás, mahagóni fából készült, bronz és sárgaréz plakettekkel, amelyek Szent László életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Látható rajtuk a győri herma, mint a legautentikusabb Szent László-ábrázolás, egy jelenet a nagyváradi székesegyház építéséről, amikor a király felügyeli a munkálatokat. A harmadik kép a Kárpát-medencei román kori templomokban elterjedt ábrázolást idézi, ahol Szent László küzdelmét láthatjuk a kunnal. A szentmise után a Szent László-láng-tartó Budapestre tért vissza.

 

( BA-POLAKIA MAGAZIN)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje