biglogo archivum

Lengyel emlékek magyar földön c. ciklikus program keretében, 2018.szeptember 28-30 között, a Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata tanulmányi utat szervezett Győrbe a Magyar – Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjai részére.

 Első napon, az utunk a Győri Nemzeti Színházba vezetett, amely a II. János Pál pápa téren található, itt fejet hajtottunk Lech Kaczyński, volt lengyel államfő, aki 2010. –ben repülőgép szerencsétlenségben hunyt el Smoleńsk térségében, emléktáblája előtt, majd rövid belvárosi séta után találkoztunk a győri Polónia tagjaival. A Győri lengyelség székhelyén a Sobieski Egyesület és a békéscsabai Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület kölcsönös bemutatkozása és tapasztalatcseréjét követően, lengyel-magyar dalok éneklése közepette – remek hangulatban záródott a baráti találkozó! Szombaton ki látogattunk és koszorút helyeztünk el a Győr újvárosi temetőben, ahol 45 lengyel katona nyugszik, akiket 1940-44 között helyeztek örök nyugalomra.  A Bem téren négy lengyel emlékhelyet látogatunk meg. Koszorút helyeztünk el a Magyar Lengyel Barátság Emlékműnél, amely 2006. márciusában leplezte le a két állam elnöke és azóta hivatalosan is március 23-a a lengyel – magyar barátság napja, valamint a Lengyel Katonák Emlékszobránál elhelyeztünk emlékező virágokat.  Felkerestük Bem József emléktábláját és Lech Kaczyński, emlékét őrző Tölgyfalevelet. Tiszteletünket tettük a karmelita templomban a szentté avatott Rafal Kalinowski, karmelita szerzetes, emléktáblájánál, aki Győrben végezte tanulmányait. A nap során további emlékhelyeket kerestünk fel, megemlékeztünk Jan Sobieski királyról, aki részt vett Győr felszabadításában. Vasárnap Pannonhalmára látogattunk, ahol 1996-ban II. János Pál papa Bencés Főapátságon misét celebrált. Az utazás során résztvevők új élményekkel és  tapasztalatokkal tértek haza.

Köszönjük Sobieski Lengyel Kulturális Egyesületnek és a Győri Lengyel Önkormányzatnak az együttműködését a programunk megvalósításában. 

 

(inf. fot. Leszkó M.)

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje