biglogo archivum

Mi, már évek óta Magyarországon élő lengyelek, ezen az emlékezetes napon, a varsói felkelés emléknapján a „W” órában felkeressük ezt a helyet, ahol azon honfitársaink nyugszanak, akik 1944-ben a harcoló varsói felkelők segítségére siettek.

A magyarok ezt az 1945-ben megalakított helyet a brit pilóták katonai temetőjének hívják. A brit vezetés kezdményezésére hozták létre.

1944-ben a szövetségesek a lengyel harci alakulatokkal – a II. Władysław Anders Hadtesttel együtt harcoltak a németek ellen az Appennini-félszigeten, ahol több repülőteret is elfoglaltak. Amikor 1944 augusztus 1-én kirobbant a varsói felkelés, annak ellenére, hogy a szovjet seregek már a keleti elővárosokban voltak, Sztálin leállította az előre nyomulást és nem nyújtott segítséget a felkelőknek, akik egyedül nem tudták felvenni a harcot a németekkel szemben. Ezért a fegyvereket, lőszert és gyógyszereket légi úton szállították Olaszországból. A legrövidebb út az akkor németek által megszállt Magyarországon át vezetett. A küldetés teljesítését az 1586-os számú különleges alakulatra bízták, akik a RAF-on belül teljesítettek szolgálatot lengyel parancsnokság alatt és lengyel katonákkal. 1944 augusztusának eleje óta a különleges szállító alakulat katonai ellátmányt szállított a harcoló felkelőknek. Három órával a felkelés kirobbanása után Olaszországból elindult a GR-G JP 283-as számú Halifax bombázó, amely hadi felszerelést szállított a lengyel hadseregnek. 22.00 körül a bombázó elérte a magyar légteret, majd egy óra múlva el is hagyta azt. A lengyel pilóták sikeresen teljesítették a küldetést, ledobták a hadi felszerelést Varsó mellett és elindultak visszafelé a bázisukra. Éjjeli 2 óra körül a repülő ismét elérte a magyar légteret, azonban az Alföld felett egy német vadászgép lelőtte. Ezen kívül még több olyan eset is ismert, amikor a varsói felkelés idején brit repülőket lőttek le lengyel pilótákkal: augusztus 26-án Bácsbokodnál, szeptember 11-én Ruzsánál és szeptember 13-án Madarasnál.  A repülőgépek maradványai megtalálhatók a Szolnoki Repülőmúzeumban, a pilóták maradványai pedig a solymári katonai temetőben nyugszanak. 37 síron díszeleg a lengyel sas, augusztus 1-én pedig fehér-piros virágokat helyeztek el itt, valamint imádkoztak az elhunyt varsói felkelők és lengyel pilóták lelki üdvéért. Egy perces csenddel emlékeztek az elhunyt katonákra. A parcella közepén található keresztnél koszorút helyeztek el. Megemlékeztek Janina Köszeghyről, Zbigniew Czarnowskiról i  Ryszard Matynkowskiról, az itteni polóniai közösség azon tagjairól, akik a varsói felkelésben részt vettek.    

A hagyományosan a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen - amelyet Nagy Jakub elnökhelyettes vezetett – részt vettek a helyi lengyelség tagjai. Jelen volt Marcin Sokołowski konzul, a budapesti Lengyel Nagykövetség konzuli osztályának a tanácsnoka, dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló, Krzysztof Grzelak atya, a budapesti Lengyel Perszonális Plébánia Plébánosa, Soboltynski Róbertné, az Országos Lengyel Önkormányzat elnökhelyettese, Molnárné Sagun Zdzisława, a Szent Adalbert Egyesület elnöke, valamint a lengyel WAT magyar végzőseinek a képviselői, Balogh János ezredes vezetésével.

(b. fotó: Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje