biglogo archivum

Október 5-én Eleni koncertjével elkezdődtek a XXV. Lengyel Keresztény Kulturális Napok.

A XXV. Lengyel Keresztény Kulturális Napok prof. Jerzy Snopek és Wiesława Lechowicz püspök atya – a Lengyel Püspöki Konferencia Lengyel Emigrátus Lelkipásztor Szolgálatának a küldötte fővédnöksége alatt zajlanak; mindketten jelen voltak a szombati koncerten. A Wspólnota Polska Egyesületet Tatiana Čepukoit, az egyesület vezetőségi irodájának az igazgatója képviselte. A napokat a hagyományoknak megfelelően a Szent Adalbert Egyesület és a Lengyel Perszonális Plébánia szervezi, a koncert házigazdája pedig Monika Molnár elnök asszony és Krzysztof Grzelak atya volt.

Szombat délután ELENI – a görög származású lengyel művésznő fellépett a budapesti Duna Palotában, ahol egy nagyon kedves és sikeres koncertet adott, amely zenéje a görög és a lengyel szórakoztató, illetve tánczenei motívumokra támaszkodik. Szülei, Perikles és Despina Milopulos Görögországból menekültek Lengyelország területére, ahol az ötvenes években letelepedtek. Eleni zenei általános iskolát és középiskolát végzett gitáros osztályban. A Niezapominajki iskolai együttesben debütált, később pedig a Ballada gimnáziumi együttesben szerepelt. Az érettségi után a Hellen egyetemi formációban szerepelt. 1975 óta a Prométheusz együttesben szerepelt, 1980 után pedig szóló karrierbe kezdett. 2006-ban művész pályafutásának 30. évfordulója alkalmából Eleni kiadta „A szeretetet nem győzi le semmi” című könyvet, amely egy beszélgetést tartalmaz Robert Mirosław Łukaszuk szerzetes testvérrel, aki a jasna górai kolostor sajtóirodájában dolgozik. mesél az életéről, szeretetről, szenvedésről és Istennel való beszélgetéseiről. A budapesti koncerten többek között az idén májusban megjelent „Hajó Pireuszba” című lemezének dalai voltak hallhatóak.

(b., fotó: Pál B.)

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje