biglogo archivum

Július 24-én Derenken, a legrégebbi magyarországi lengyel romfaluban megemlékezéses búcsőnapi ünnepséget rendeztek, a járványügyi helyzet ugyanis nem tette lehetővé a nagyobb méretű rendezvények megtartását, így 25 fő vett részt a megemlékezésen, köztük a Lengyel Nagykövetség képviseletében Katarzyna Ratajczak-Sowa, az ottani Politikai és Közgazdasági Osztály vezetője, Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója, Dominika Teske és a Lengyel Intézet igazgató helyettese.

Jelen voltak még a Borsod-Abaúj-Zemplény megyei lengyel önkormányzatok, valamint azon települések magyar önkormányzatainak képviselői, Felföldi Maria, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke, Monika Molnar, a Szent Adalbert Egyesület és az LKK elnöke, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum, valamint az LKK szögligeti telephelyének képviselői. A derenki domboldalon, a kápolna előtti területen egykor egy templom állt, ezen a helyen egy kereszt és emléktáblák találhatók; Krzysztof Grzelak és Kalóczkai Gábor plébános atyák ezen a helyen tartottak megemlékező szentmisét, ezután pedig virágokat s koszorúkat helyeztek el a helyi temetőben, ahol több, mint 2000 derenki hamvai nyugszanak. A megemlékezés után találkozó volt a Szögligeti Polgármesteri Hivatal épületében, amelynek a társszervezője a Sajószentpéteri LNÖ volt. Az idei derenki ünnepséget az Országos Lengyel Önkormányzat és a Lengyel Közművelődési Központ közösen szervezte.

Inf.: saját, fotó: Molnár M. 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje