biglogo archivum

2021 július 24 és 31 között a Wacław Felczak Alapítvány szervezésében megrendezésre került az I. Lengyel – Magyar Felczak Sakktábor. A kezdeményezés ötletadója Karol Biernacki, Szeged tiszteletbeli konzulja, a Wacław Felczak Alapítvány elnöke volt.

A főszervező Laurinyecz Imre, az alapítvány igazgatója volt. A táborban szegei és nyíregyházi táborokból érkezett gyerekek és kísérőik voltak, rajtuk kívül a rzeszówi és a przeworski iskolákból is érkeztek gyerekek; öszesen mintegy 60 diák érkezett. A foglalkozásokat Mikó Valér, a szegedi Meritum Egyesület sakk tanára vezette. A tábor helyválasztása nem véletlenül esett Balatonboglárra. Balatonboglár a lengyel történelem szempontjából kultikus helynek számít, a II. világháború alatt ugyanis egész Európában csak itt volt lengyel gimnázium, ahol nagyjából 600 menekült diák tanult. A foglalkozások napi 4 órában, az egykori gimnázium szépen felújított épületében voltak megtartva; az épület ma a Varga Béla Kulturális Központnak ad otthont. Mikó Valér érdekes stílusban vezette a foglalkozásokat, amelyek négy órái hamar elszálltak. A magyar gyerekek már az első nap után használták a lengyel szakkifejezéseket és fordítva. A gyerekek játékismerete ugyan eléggé eltérő volt, de Valér úr kitűnően boldogult a gyerekekkel. Az utolsó napon már órás versenyek voltak, a fiatal sakkozók igazi eufórikus hangulatba kerültek. Balatonboglár nemcsak a lengyel nemzet emlékhelye, hanem híres tóparti üdülő is. Mivel remek idő volt, a strandolás és a fürdés napi program volt.  fiatalok találkoztak a boglári polgármesterrel, Mészáros Miklóssal is, megtekintették a Fischl házat is, ellátogattak oda, ahol Varga Béla nyugszik, valamint megnézték a templomnál található gróf Teleki Pál szobrot. A program keretében szentmisén is részt vettek. A nyári bobpályán is mentek egyet, illetve a Gömbkilátóra is felmentek. Volt esti balatoni hajózás is, valamint esti ének és tánc is volt és játékosan megtanulhatták azt az „idegen nyelvet”. A lengyel- magyar barátságról kvízek és beszélgetések is voltak, stb. A lengyel gyerekek „élményekkel teli hátizsákokkal” mentek haza. Mindenki rendkívül pozitívan értékelte a tábort. A táborba ellátogató Karol Biernacki, az alapítvány elnöke köszöntésében reményét fejezte ki, hogy ez az első tábor volt ugyan, de nem az utolsó. A tábor legfőbb missziója teljesült – a lengyel és a magyar fiatalokat integrálta; a sakkon, a kreatív és fogékony gyerekek számára ideális sporton keresztül.

 

(inf. fotó: Kövesdi H.)

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje