biglogo archivum

Szeptember 1-én, a II. világháború kitörésének 82. évfordulóján, Lengyelország neves barátai, valamint lengyelek – id. dr. Antall József, Baló Zoltán ezredes, és Utassí Lóránd sírjai mellett a sokéves hagyománynak megfelelően megemlékezést tartott a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület, amelyen a diplomácia képviselői – prof. Jerzy Snopek lengyel nagykövet, Andrzej Kalinowski a Lengyel Nagykövetség konzuli osztályának vezetője, Tomasz Trzciński ezredes – katonai attasé, valamint Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója is részt vett.

Az Országos Lengyel Önkormányzat nevében Forreiter Barna, a Kulturális Bizottság elnöke, valamint az intézmények: az LKK és a LKM képviselői is jelen voltak. A Szent Adalbert Egyesülettől, az Érdlemke-től, és a lengyel iskoláktól is érkeztek küldöttek. A hagyományoknak megfelelően id. dr. Antall József családjának több tagja is eljött a megemlékezésre, valamint Baló Zoltán ezredes lány unokája is jelen volt. A megemlékező imát Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébános mondta el. Az Antall család nevében Jeszenszky Géza, a Baló család nevében pedig Tóth Krisztina mondott beszédet. Egy olyan rendkívüli próbatétel folyamán, mint amilyen a II. világháború is volt, a magyarok és a lengyelek barátságból jelesre vizsgáztak. Nagyon sok honfitársunk, aki emigrációba kényszerült, a magyaroknak köszönheti az életét. A budai ünnepség az emlékezés és a tiszteletadás, valamint a megkérdőjelezhetetlen két nemzet közötti barátság jegyében telt.

Inf. saját BBSz, fotó: Pál B.

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje