biglogo archivum

Az egyház ezen a vasárnapon ünnepli Vízkeresztet, azaz Jézus megkeresztelkedésének ünnepét. Az egyház a Jézusban keresztelt gyermekek gyülekezete. Megmerítkeztünk az ő kínszenvedésében, halálában, majd feltámadásában, amely örök életet biztosít nekünk.

Ez az Isteni irgalmasság hatalma. Alázattal fogadni az Atyaisten szeretetét a Fiúban és a Szentlélekben az egyetlen helyes és igazságos út. Hálát kell adnunk – nekünk bűnösöknek - Istennek a velünk való együttérzéséért és szeretetéért. Milyen hatalmas adomány és kegyelem a Jézus Krisztusban való megkeresztelkedés. Január 8-ára esik a karácsonyi időszakot lezáró vasárnap. A szentmisén, valamint a közös karácsonyi dal éneklésen fellépett a „Kleksiki” együttes.

A következő napok fontos eseményei: a legközelebbi pénteken, január 13-án Fatimai nap lesz. Délután 17.00-kor szentmise és rózsafűzér lesz. Január 15-én vasárnap a 17:00 órakor  szeretettel várjuk az érdeklődőket a Lengyel Házba, ahol „A mi Színházi Társulatunk” előadásában megtekinthető lesz „A kis gyufaárus lány” című darab.

Szintén a következő vasárnapról lesz a kereszténység egységéért tartott imahét, amelynek mottója: „Tanuljatok meg jót tenni, keressétek az igazságot (Iz, 1,17). Közösségünkben, a Lengyel Egyházközségben ökumenikus istentisztelet lesz, amely várhatóan január 17-én kedden 18.00-kor lesz megtartva.

Inf. saját,ford.Bóka E. fotó:  Pál B.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje