biglogo archivum

Augusztus 20-án Magyarországon Szent István király napját – Magyarország egyik legjelentősebb állami ünnepét.

Megemlékezve Szent István királyra – Magyarország első királyára, a magyarok az
államalapítást, valamint annak sok évszázados hagyományát ünneplik. 41 éves uralkodása alatt
egyesítette és megszilárdította országát. Uralma alatt adminisztrációs reformot hajtott végre. Szent
István király 1038 augusztus 15-én, a Szűzanya Mennybemenetelének napján hunyt el; a Szűzanyát
rendkívüli módon tisztelte és „Magyarország Nagyasszonyának” nevezte. Halálos ágyán, aggódván a
királyság további sorsáért egy dokumentumot hozott létre, amellyel Magyarországot a Szűzanya
oltalmába helyezte, egyben Magyarország Királynőjének nevezte meg. 1083 augusztus 20 II. Gergely
pápa szentté avatta Szent István királyt; ezen a napon emlékeznek meg a magyarok Szent István
királyról, valamint az államalapításról és az állam évezredes fennállásáról. A Szent István bazilikából
ünnepi körmenet indul a környező utcákba, amelyen a résztvevők magukkal viszik a szent legjobban
megmaradt ereklyéjét, a Szent Jobbot. Lengyel egyházközségünk közössége már évek óta részt vesz
ebben az Eucharisztiában, így volt ez idén is.
Inf. saját, fotó: Pál B. ford. Bóka E.
 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje