biglogo archivum

November 26-án a budapesti Lengyel Templomban szentmisét tartottak - Krisztus Király Ünnepe alkalmából, amely a lengyel emigrációs térségekben működő szerzetesrendek címzetes ünnepe is.

Ezek közé tartozik a Krisztus Kiráy Rend is, amelyhez Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa, valamint a Krisztus Király Rendi missziós nővérek is tartoznak – a rend kötelékében teljesít szolgálatot Stanisława és Weronika nővér. A szentmise után a II. János Pál Lengyel Házban megrendezésre került a „Przystanek Historia” (Történelem megálló) sorozat újabb epizódja, amelynek házigazdája a Szent Adalbert Egyesület volt, mellette pedig közreműködött a Lengyel Művelődési Ház.

Ennek keretében bemutatták a krakkói IPN által előkészített, Wacław Felczak történészről szóló kiállítást. A II. világháború idején ő volt tátrai futárok vezetője, politikai fogoly volt a PRL uralma idején, illetve társ létrehozója volt a magyarországi antikommunista ellenzéknek. A megnyitón részt vett és előadást tartott dr. Wojciech Frazik, a kiállítás szerzője. Az expozíció feliratait lengyel, magyar és angol feliratokkal látták el. A vasárnapi ünnepségen a Lengyel Templomban és a Lengyel Házban jelen volt Katarzyna Ratajczak-Sowa, a budapesti Lengyel Nagykövetség Politikai és Közgazdasági Osztályának vezetője, Dominika Teske, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója, a vendégek soraiban volt Michał Masłowski, oktató, a krakkói IPN Nemzeti Oktatási Irodájának a vezetője és az iroda kötelékébe tartozó Agnieszka Masłowska oktató, valamint dr. Paweł Mazur, illetve dr. Csúcs Lászlóné Halina, a magyarországi Wacław Felczak Alapítvány igazgatójának tanácsadója. Az ünnepségen fellépett a gyerekekből és fiatalokból álló, Lengyelországból érkezett „Głuchowiacy” Tánc és Népzenei Együttes.

Inf. saját, fotó: Pál B., ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje