biglogo archivum

A budapesti lengyel egyházközség közössége elbúcsúztatta Katarzyna Ratajczak-Sowa asszonyt, akinek véget ért diplomáciai mandátuma

2024 július 21-én az esti szentmisén, amelyet Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa, valamint a Magyarországon szolgáló Krzysztof Miklusiak SDS atya mutatott be, a hívek közösen imádkoztak Katarzyna Ratajczak-Sowa asszonyért, aki 4 éves diplomáciai mandátumának végére ért, aki a lengyel plébániai közösség tagja volt. A szentmisén zeneileg a Szalvatoriánus Rend mellett működő, fiatal lengyel nőkből álló Salvator Önkéntes Missziós Közösség tagjai énekeltek. Katarzyna Ratajczak-Sowa 1990-ben érkezett Magyarországra, hogy az ELTE-n végezze tanulmányait, 200-től 2005-ig a WEH-ben, 2007-től 2013-ig dolgozott, 2020-tól 2024-ig (július 26-ig) pedig a budapesti Lengyel Nagykövetség Politikai és Közgazdasági Osztályát vezette. Teljes szívvel való imádsággal azt kívánták, hogy a következő éveiben Isten áldása legyen rajta, minden jót és sok örömet kívántak neki, Magyarország és közösségünk pedig maradjon örökre a szívében.

Inf. GP, fotó: Pál B., ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje