2024 november 24-én a Lengyel Művelődési Ház szeretettel várta az érdeklődőket Piotr Stefaniak „Była Marią i Martą” című könyve magyar kiadásának bemutatójára, amely az egyik mozzanata volt a Anjou Szent Hedvig, Lengyelország egykori királynője születésének 650. évfordulója alkalmából megtartott egészéves lengyel-magyar ünnepség sorozata fináléjának.
Az ünnepség sorozat a vendégek köszöntésével kezdődött és koszorúzási ceremónia volt Szent Hedvig szobránál, amelyet 15 éve a Budapest V. kerületi Lengyel Önkormányzat kezdeményezésére emeltek. Az önkormányzat elnöke kiemelte, hogy a templom északi falánál elhelyezkedő „lengyel szobrokat” Tóth Dávid szobrászművész vésője formálta meg Budapest V. Kerületének Önkormányzata, valamint az akkori varsói Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács anyagi és lelki támogatásával.
„Magyarország szívében két kiváló asszony – Szent Hedvig és Szent Kinga szobra áll, nemzeteink történelmében olyan eseményekre emlékeztetnek, amelyek a lengyel és magyar kapcsolatok és barátság összekötő szubsztanciáit képezik. Imádkozzunk azért, hogy közbenjárásukra nemzeteink a szabadság és jólét érzésével éljenek, miközben a sok évszázad folyamán, a történelmünket és identitásunkat formáló értékek figyelembevételével hoznak döntéseket. Istenünk, fogadd oltalmadba Lengyelországot és Magyarországot!” – ezekkel a szavakkal fejezte be ünnepi beszédét Abrusán Jadwiga, a Budapest V. kerületi LNÖ elnöke.
Az ünnepség kiemelt ünnepi hangulatát a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomban tartott ünnepi szentmise jelentette, amelyet Osztie Zoltán atya helyi plébános, Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa és Paweł Cebula OFM Cov. atya közösen mutatott be. A templom falán található Missziós Keresztjén elhelyezték a 2024. évi jubileumi dátumot, a templomban pedig megnyitották Aranka Małkiewicz, Aleksander Małkiewicz és Piotr Stefaniak alkotásainak kiállítását. Az esemény sorozat megkoronázását prof. Jan Żaryn és Małgorzata Żaryn „Szent Kinga küldetése napjainkban” című előadása, valamint Piotr Stefaniak „Była Marią i Martą” című könyve magyar kiadásának bemutatója jelentette; a kötetet Zombori István mutatta be, a szerző, Piotr Stefaniak jelenlétében. A Lengyel Művelődési Ház által, a HEH Alapítvány, a W. Felczak Alapítvány, a Budapest V. kerületi Lengyel Önkormányzat közreműködésével szervezett, illetve a Budapeti Lengyel Nagykövetség által támogatott ünnepségen a vendégek között jelen volt Jacek Sladewski, a Lengyel Nagykövetség Politikai és Közgazdasági Osztályának vezetője, valamint Szentgyörgyvölgyi Gábor, az V. Kerületi Önkormányzat Emberi Jogi, Nemzetiségi, Egyházügyi és Kulturális Bizottságánek az elnöke; érkeztek vendégek Lengyelországból is – köztük az ószandeci Szent Kinga Egyesület képviselői, jelen voltak a magyarországi lengyel civil szervezetek – a Szent Adalbert Egyesület és a Korompay Család Lengyel- Magyar Egyesület küldöttei, a IV., V. és XIV. kerületi lengyel önkormányzatok képviselői, valamint lengyel és magyar hívek.
Inf. saját, fotó Pál B., ford. Bóka E.