2025 május 3-án a budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel templomban (Budapest, X. Kerület, Óhegy u. 11.) Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébáia plébánosa ünnepi szentmisét mutatott be, amnely keretében hálát adott Szűz Máriának az oltalomért és közbenjárását kérte Lengyelországért és az emigrációban, a illetve az országban élő lengyelekért.
A szentmise után a templomkertnél található kisbarlangnál megtartották a májusi litániát és a jasnagórai virrasztást. Május 3 az egyik legnagyobb állami ünnep, ezen a napon megemlékeznek az 1791 május 3-án elfogadott alkotmányró, amely Európában az első, a világon pedig a második elfogadott alkotmány volt. Az ünnepet 1919-ben keltették életre, majd a kommunista-szocialista korszakot követően 1990- ben újra folytatták. 2025 május 3-án Budapesten az itteni közösség tagjai közösen imádkoztak a Haza szándékára.
Inf. saját, fotó: Pál B., ford. Bóka E.