2025 október 19-én immáron hatodik alkalommal a Budapest V. Kerületi Lengyel Önkormányzat meghívására az Aranytíz Művelődési Házba érkezett a krakkói Balet Cracovia Danza formáció, amely nagyon nagy sikerrel mutatta be a „Legendy polskie. Od Chopina do Moniuszki” (Lengyel legendák. Chopintől Moniuszkóig) című előadásukat.
A műsor címzettjei a lengyelek és magyarok voltak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólt; a darab két felvonásban került bemutatásra. Az első rész a „„Taneczny świat Chopina” (Chopin táncos világa) címet viselte – a részben a szalon táncok domináltak. A második részben a művészek Pan Twardowski történetét mesélték el, aki lelkét eladta az ördögnek, a következmények elől pedig Pani Twardowska mentette meg.
A Chopin táncos világa egy Romana Agnel által színpadra vitt koreográfia, amelyet Leszek Rembowskival közösen alkotott meg. A „Pan Twardowski. Ale bajka!” című projekten alapuló második részt Alina Towarnicka és Dariusz Brojek dolgozta ki, a hősök perpatvarának hátterét Stanisław Moniuszko kiválasztott műveből készített kollázs alkotta.
A Balet Dworski Cracovia Danza együttest Romana Agnel táncművész, művészettörténész, koreográfus és régi táncok szakértője alapította, egyben ő az együttes vezetője is. Ez az egyetlen régi táncokra szakosodott táncegyüttes, amely a barokk és ólengyel táncokra specializálódik. A repertoár amelyet többek között a mesterek értekezései és a régi ikonográfia ihlett, a középkortól a XX. századig nyúlik.
A balett, amely 2006-tól Krakkó Városának Kulturális Intézete, a lengyel tánchagyományokat népszerűsíti. A budapesti előadás előtt a vendégek ünnepélyes köszöntője folyamán Jadwiga Abrusán, a Budapest V. Kerületi Lengyel Önkormányzat elnöke gratulált Romana Agnelnek, majd átnyújtotta neki a Lengyel Kultúra Érdemeiért – ezüst fokozatú Gloria Artis Érdemérmet.
Inf. GP, fotó: V. Ker. LNÖ, ford. Bóka E.