biglogo archivum

Május 2-án Budapesten a Mátyás templomban – a budavári Nagyboldogasszony székesegyházban lengyel nyelvű ünnepi szentmise volt a lengyel haza szándékára, a Lengyel Alkotmány elfogadásának 230. évfordulóján, valamint a Lengyelség és a Külhoni Lengyelek Napja alkalmából.

A szervezők – A Magyarországi Lengyel Nagykövetség, a Lengyel Perszonális Plébánia valamint a budapesti Lengyel Intézet nevében Joanna Urbańska köszöntötte a vendégeket. Prof. Jerzy Snopek lengyel nagykövet emlékeztetett a május 3-i alkotmány tényének és elfogadásának a történelmi alapjaira.

Az ünnepi szentmisét Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa tartotta, aki szentbeszédében kiemelte: „A közös jóért való cselekvés jegyében a szentséges Szűz Máriához imádkozzunk hazánkért, valamint a világon élő lengyelségért. Hazánk a mi kötelességünk, de az a szépség is egyben, amely bennünk fellelhető (…). Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a lelkekért és szívekért folyó háborúk idejében az közösségeknek kell szolgálnunk, és fel kell tennünk a kérdést, hogy mi lesz akkor, ha az Úr már nem lesz jelen az életünkben.”

A szentmise zenei kíséretét és műsorát Lidia Książkiewicz híres lengyel orgonaművésznő biztosította, akinek repertoárjában Fryderyk Chopin, Michał Kleofas Ogiński, valamint wągrowiec-i Ádám zenei művei szerepeltek. A lengyel művésznő mellett főleg énekkel közreműködött a Magyarországon élő lengyel Edyta Deák.

Inf. saját, fotó: a Mátyás templom közvetítésének alapján

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje