biglogo archivum

Június 21-én immár negyedik alkalommal, a Lengyel Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola 44 tanulója és 4 kísérő tanára ellátogatott a kedvenc balatonfenyvesi üdülőjébe.

Nyári szünidőre a legideálisabb hely: biztonságos, gondozott hely, a szobák kényelmesek, sportpálya, saját strand és játszótér is van, ezen kívül van egy hatalmas terem, ahol társas- és közösségi játékokat is játszhatnak a gyerekek, hatalmas zöld területek vannak, illatozó rózsák nyílnak és a madarak is énekelnek. Az állandó programokon kívül érdekes kihívások és meglepetések vártak a résztvevőkre; ezeket az asszisztensek, azaz az idősebb diákok készítették elő. A hagyományoknak megfelelően Szent Iván éjjelén koszorúkat engedtünk a vízre és szimbolikus tűzugrás is volt, ellátogattunk Imremajorra, ahol hagyományos  népi magyar játékokon vettünk részt. Minden nagyon pontosan zajlott, ami ötletességben és szabadságban nem korlátozta a táborozókat, sőt inkább egyre jobb kedvük lett. A tábor egy hétig zajlott – a gyerekek szavait idézve: túl rövid ideig. Nem csak a kiváló időjárás, a bársonyos Balaton és az ízletes ételek jellemezték ezt az időszakot, hanem legfőképpen a hihetetlenül jó légkör is. Nagyon kár volt onnan elmenni! Viszont látásra jövőre!

Szeretnénk köszönetet mondani a Bethlen Gábor Alapítványnak, hogy anyagilag támogatta ezt a programot.

Inf. fotó: LNNI 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje