
.jpg)
Lengyel virágok a történelmi 301-es parcellán
Az idén ünneplik meg az 1956. évi magyar forradalom 69. évfordulóját. A budapesti Rákoskeresztúri temető 301. parcellán – a Nemzeti emlékhelynél, ahol a forradalom áldozatai nyugszanak, 2025 október 22-én az áldozatok előtt tisztelgett a magyarországi lengyel diplomáciai testület, valamint a magyarországi lengyelség képviselete.
Majdnem mindegyik döntő, egyben tragikus magyar történelmi esemény rendelkezik egy speciális lengyel vonatkozással is. Nem véletlenül. Nemzeteink sorsa az idők folyamán összefonódott, amely folyamat természetes szövetségessé kovácsolta a két nemzetet, amely együtt harcolt a túlélésért és a szabadságért. 2006 október 24-én a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál az akkori lengyel és magyar állami vezetés részvételével, az 1956-os események emlékére emlék-kopjafát avattak a kommunista terror elleni megmozdulásokról is megemlékezve, amelyek folyamán a szabadságért harcoló nemzetek törekvéseit véresen leverték. A poznańi és budapesti események 50. évfordulója alkalmából felállított emlékmű a magyar és lengyel szolidaritás, testvériség és barátság szimbóluma.
Ettől az időponttól fogva a magyarországi lengyelség minden évben megemlékezik, így volt ez az idei év október 22-én is. A Budapesti Lengyel Nagykövetség nevében megemlékező beszédet mondott Marcin Bobiński tanácsnok, a nagykövetség Konzuli és Lengyelségi Osztályának vezetője. Az ima szavait Weronika Jaworska MChK nővér mondta el. A kopjafa tövében fehér-piros virágokat helyeztek el és mécseseket gyújtottak.
A megemlékezésen jelen volt Felföldi Mária az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke, Dávid Mária a Bem J. LKE elnöke, a Szent Adalbert Egyesület, a X. Kerületi Lengyel Önkormányzat delegációi és Mondovics Beata Lengyel Iskola igazgatója. A megemlékezés kezdeményezője évek óta a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete az időn Nagy Ewa vezette le.
(szerk. GP, fotó: Jaworska W. MChK)