Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszust szeptember 5 és 12 között tartották meg, a mottója pedig a „…Minden forrásom belőled fakad…” (Zsolt 87, 7) igeszakasz volt.
A rendezvénysorozat ünnepi szentmisével fejeződött be, amelyet Ferenc pápa mutatott be. A budapesti Hősök terén megtartott szentmisére az egész Kárpát-medencéből érkeztek zarándokok, jelen voltak a diplomácia képviselői, a helyi lengyelség a hívekkel, a budapesti Lengyel Templom egyházközségének tagjai, vendégek Lengyelországból, egyházi személyiségek, szerzetes rendi apácák, valamint több európai országból érkezett polóniai ifjúság. A pápát Magyarország prímása, Erdő Péter Esztergom-Budapest egyházmegyei metropolita érsek fogadta; szavaiban emlékeztetett, hogy Budapest az a város, amely egy láncszem kelet és nyugat között. A magyar prímás érsek megemlékezett a Varsóban zajlott Stefan Wyszyński bíboros boldoggá avatásáról is. A szerkesztőségtől: a magyarok, lelkiekben egyesülve a lengyelekkel imádkoztak Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért is. Erdő Péter bíboros missziós keresztet adományozott Ferenc pápának. Ezután ünnepi szentmisét celebrált a pápa, ennek a végén pedig ünnepi áldásban részesítette a híveket és az 52. NEK megszervezéséért köszönetet mondott a magyaroknak; külön kiemelte ennek a jelentőségét a mai világban, jókívánságában kifejezte, hogy a Szent Kereszt oltalma legyen a magyarokkal a következő évezredben is. Búcsúbeszédében megemlékezett Stefan Wyszyński bíboros és Elżbieta Róża Czacka nővér boldoggá avatásáról is. Az Eucharisztikus Kongresszus, az 1938-ashoz hasonlóan, három himnusz – a pápai és a magyar nemzeti Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be, amely felett pedig, ahogy 83 éve is, 36 magas oszlopán Gábriel arkangyal őrködött.
Inf. saját BBSz., fotó: Pál B.