biglogo archivum

Kissé rendhagyó módon zárult Dukay Barna fotografikus szeptember elsején nyílt tárlata “Templomok Lengyelországban és Szentendrén” címen. A megnyitó ünnepség betegség miatt szeptember 29-én finisszás formájában valósult meg 17 órakor a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban.

Domokos Judit a Könyvtár nevében köszöntötte a fotografikák és a templomok iránt érdeklődőket. A Szentendrei Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat nevében Halper Dávid elnök üdvözölte a helybéli lengyelek és magyarok baráti csoportját. Ismertette a rendezvény programját. Szentendre város képviseletében Fülöp Zsolt polgármester is megjelent. Ő már korábban is támogatta a lengyelséget a Városház Galériában megrendezett fotó kiállítással Dukay Barna munkáiból. 

Dukay Barna rövid köszöntőjében összefoglalta hogyan kapcsolódnak össze munkájában a templomok, Lengyelország és Szentendre. Gyermekkora óta fotózik, már iskolás korában megtanulta a hagyományos fénykép készítés műveleteit, technikáját. Ezt későbbi munkái során kép-és lapszerkesztőként évtizedeken át hasznosította, hasznosítja. Számos kiadónak tervezett könyveket-újságokat. Az utóbbi húsz évben főképp a hazai lengyelség sajtójában a Polonia Wegierskában, a Glos Poloniiban és kiállítási katalógusokban, és fotó kiállításaival hasznosítja tapasztalatait. Szoros baráti kapcsolatot ápol a Bem Egyesülettel, számos közös utazáson vett részt Lengyelország városaiban, és tájain. 

Ezután Boros Tünde művészettörténész érdekes előadását hallhattuk egy lengyel vallási sajátosságról: az ott sok helyen látható “Gondolkó Krisztus” fából és kőből formált alakjának történetéről, jelentéséről a kis és nagy méretű szobrokban.

Őt követően Danuta Misiag fuvola művész lélekre ható és megnyugtató barokk muzsikáját hallhattuk, Mikolaj Gomulka szerzeményét. Ez nagymértékben segítette a jelenlévőket ráhangolódni a következő eseményre: 

Balogh Ernő Zoltán filmrendező “Orawka” című negyven perces gyönyörű filmjére. A hajdani Felső Árva megyében, ma a lengyel területen fekvő Kis Árva= Orawka településen látható hatalmas és egyedi fatemplom történetével, népességével, messzire visszanyúló múltjával.

Különlegessége abból is áll, hogy egyedüli módon nagyon sok magyar szentet ábrázoló kép borítja a falakat. Megszólalnak a filmben lengyel helybéliek, papok és történészek. Az egész alkotásban végig érződik a szívmelengető szeretet a két nép között. Testvárosi kapcsolatot tart fenn és ápol Szentendre és Orawka. 

Vetítés után mindenki a film hatása alatt érezte magát a tágas és gazdag könyvtárban. A maga módján a könyvek birodalma is templom. 

Végül kedves meglepetésként a jelenlévők lengyel énekkel köszöntötték a fotográfust születésnapja alkalmából.

 

Szöveg és fotó: Dukay Igor

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje