biglogo archivum


Ez a maga nemében egyedülálló ünnep egykor a 2006 március 24-i győri ceremóniával kezdődött. Ezen a napon Győrben leleplezték a Lengyel-Magyar Barátság szobrát, valamint találkozót tartottak a lengyel és magyar testvérvárosok. Aláírták az ún. „Győri deklarációt”, 2007 márciusában pedig a lengyel és magyar parlament március 23-ára meghatározta a Lengyel-Magyar Barátság Napját; az ünnepséget felváltva egyik évben Lengyelországban, a másik évben Magyarországon rendezték.

Az első, 2007. évi ünnepséget Przemyślben rendezték, 2008-ban Debrecen következett, utána pedig 2009-ben Krosno volt a házigazda.
2010-ben Budapest III. kerülete, Óbuda rendezte meg az ünnepet, 2011-ben Poznań, 2012-ben pedig a Csongrád megye – azon belül is többek között Szeged és Ópusztaszer volt a rendező, őket Tarnów, Eger, Katowice, Budapest, Piotrków Trybunalski, Veszprém és Kielce következett, 2020-ban pedig Csepel volt a soros házigazda. Ez a tavalyihoz hasonlóan a világjárvány miatt elmaradt. Az idén több magyar városban is szerveztek Lengyel-Magyar Barátság napi rendezvényeket, többek között Budapest, Békéscsaba, Balatonboglár,Veszprém, Eger, Miskolc, Győr és Székesfehérvár szerveztek ilyen programokat. A jeles nap alkalmából megemlékezéseket szerveztek emléktábláknál és szobroknál, kiállításokat és koncerteket is
rendeztek. Az érdeklődők több információt olvashatnak a következő linkre kattintva: https://www.facebook.com/glospolonii/. A média riportjai pedig megtekinthetők többek között a budapesti Lengyel Nagykövetség, a Telewizja Polonia honlapján vagy a www.mediaklikk.hu oldalon.

Inf. saját, forrás: Facebook/GP, ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje