biglogo archivum

2023 május 3-án Békéscsabán a „Reménység határai” című kiállítás megnyitásával ünnepeltük a Május 3-i Alkotmány Ünnepét. Małgorzata Leszkó, az itteni lengyel önkormányzat elnöke köszöntötte az ünnepségre érkezett helyi Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület tagjait.

Felolvasta Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatójának a levelét; innen lett kölcsönözve a kiállítás anyaga, egyúttal emlékeztetnek azokra a történelmi tényekre, amelyek a Európa első és a világ második alkotmánya keletkezésére utalnak, az alkotmány pedig a demokratikus elveken alapult. Ezután az egyesület elnöke, Leszkó Pál a jelenlévőkkel megismertette a kiállítás anyagát. Az előadót hallgatva és a kiállítást nézve megtudhattuk, hogy milyen módon gyümölcsözött a lengyel- magyar barátság a II. világháború idején. 1939 szeptembere után a korszak több kulcs személyisége támogatta a Magyarországra menekülő lengyelek ügyét, köztük volt:
- Horthy Miklós, a Magyar Királyság egykori kormányzója
- Teleki Pál, Magyarország egykori miniszterelnöke, a Magyar Cserkészszövetség alapítója
- Varga Béla balatonboglári plébános atya
- Gróf Széchenyi Károly
- Gróf Esterházy János
A lengyel menekültek ügyét olyan lengyel állampolgárok is segítették, mint Henryk Sławik, Anastazy Rutkowski vagy Zdzisław Antoniewicz. Magyarország teljes lakossága támogatta a kormány politikáját, házaikba fogadták a nőket, gyerekeket és idősebbeket, megosztották velük élelmüket, mélyen együttéreztek velük, gondoskodással, szívélyességgel és barátsággal voltak irántuk…A békéscsabai kiállítás május végéig látható a Lencsési telep művelődési házában, de később a Lengyel Intézettől biztosan kölcsön lehet kérni az anyagot, hogy más teleüléseken is be lehessen mutatni.

Inf. fotó: M. Leszkó, ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje