biglogo archivum

Május 24-én az idei év második közgyűlésén Budapesten ülést tartott az Országos Lengyel Önkormányzat. A képviselők meghallgatták a 2023 február és május közötti időszakban végzett tevékenységekről megtartott beszámolót.

Elfogadták az OLÖ 2022 évre szóló költségvetést. Meghallgatták a pályázatokról, valamint Két Tölgy Kft.-vel kapcsolatos tájékoztatást. Elfogadták a Kft. működéséhez szükséges dokumentumokat, szabályzatokat, valamint az LKK Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. A képviselők arról is döntöttek, hogy az idén a Szent László díjat Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének adják, a Magyarországi Lengyelekért díjat pedig Dávid Máriának, Bíróné Hasznos Hannának és Vikár Tibornak adják. A díjátadó gála június 24-én, a Lengyelség Napján lesz. Szó esett még a Lengyel Nyár 2023 eseményeiről, a júniusi Lengyelség Napjáról, a júliusi Derenki Búcsúról, valamint az augusztus végi balatonboglári ünnepségről. A közgyűlés határozatképes volt – 12 képviselő volt jelen.

A közgyűléssel kapcsolatos további információk hamarosan olvashatók lesznek az OLÖ https://lengyelonkormanyzat.hu/kozgyules/jegyzokonyvek/ honlapjára feltöltendő jegyzőkönyvben.

Inf. saját, fotó: MMS, ford. Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje