biglogo archivum

Október 5-én, az idén immáron harmadik alkalommal Budapesten ülést tartott az Országos Lengyel Önkormányzat.

A képviselők meghallgatták az OLÖ elnökének 2023 júniustól szeptember végéig tartó
időszakról szóló beszámolóját. Elfogadták az OLÖ idei évre szóló költségvetés módosítását.
Meghallgatták az OLÖ Hivatalának beszámolóját is, amely többek között a Reprezentációs Kiadások
Felosztása Teljesítésének Elszámolásának Szabályzatáról, a Kiküldetési Szabályzatról, a
Gépkocsihasználati Szabályzatról szólt, továbbá beszámolót tartottak az OLÖ intézményeinek
tevékenységéről, valamint a Két Tölgy 2022 Nonprofit Kft. munkájáról. Elfogadásra kerültek a fentebb
említett intézmények működési szabályzataival kapcsolatos dokumentumok is. A Bethlen Gábor
Alapkezelő Zrt. Nemzetiségi Támogatási Albizottságba ismét Tóthné Szegedi Iwonát delegálták.
Ezeken kívül a 2022. évi népszámlálás kapcsán szó esett a lengyel nemzetiség létszámáról, a közelgő
lengyelségi programokról, és meghallgatták Andrzej Polak lengyelségi közösséggel való
együttműködéssel kapcsolatos észrevételeit is. A közgyűlés határozatképes volt, 13 képviselő volt
jelen. A következő közgyűlés várhatóan november végén kerül megrendezésre. A közgyűléssel
kapcsolatos egyéb részleteket a hamarosan, a
 https://lengyelonkormanyzat.hu/kozgyules/jegyzokonyvek/ oldalra feltöltendő jegyzőkönyvben
lehet majd olvasni.

Inf. saját, fotó, ford.: Bóka E.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje