biglogo archivum

1. Pénzügyi Ellenőrző és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság
a) A Bizottság vizsgálja az önkormányzat és intézményei pénzügyi helyzetét, költségvetését, likviditását a pénzügyi-, számviteli információs rendszer és az intézményeknél folytatott helyszíni tájékozódás alapján. Az intézményektől kapott információk alapján javaslatot tesz az elnöknek olyan intézkedések meghozatalára, amelyek a működési zavarok elhárítása, a működési feltételek korrekciója révén az intézmények által ellátott feladatok és a feladatellátáshoz szükséges pénzügyi források összehangolását biztosíthatják.
b) Az éves költségvetés vonatkozásában:- véleményezi az éves költségvetési előirányzatot, és a költségvetési előirányzat módosításokat,- javaslatot tehet a módosításokra,- véleményezi a gazdálkodásról szóló beszámolókat,- ellenőrzi, és véleményezi a Közgyűlés által elfogadott költségvetés végrehajtását.
c) Véleményezési jogot gyakorol minden olyan kérdésben, amely a Közgyűlés által elfogadott költségvetési összegek szerkezetében a kiadási oldalon növekedést indukáló módon módosulást eredményezhet, illetve a bevételi oldalon előre látható módon a költségvetési terv teljesülését veszélyezteti.
Javaslatot tesz - amennyiben a fentiek veszélyeztetik költségvetési terv teljesülését “ a költségvetés módosítására.
d) A likviditási terv- és tényadatok elemzése alapján jogosult bármely bevételi, illetve kiadási költségvetési tétel tekintetében részletes információt kérni az elnöktől, illetve az illetékes szervezettől (Hivatal, önállóan működő intézmények)
e) Véleményezi az önkormányzati hitelfelvételeket, illetve javaslatot tesz a szabad pénzeszközök lekötésére
f) Folyamatosan figyelemmel kíséri a számlavezetési kondíciókat, és szükség esetén kezdeményezi a bankszámlaváltást. A Közgyűlés felé - az elnökkel egyeztetett - javaslatot tesz a számlavezető bankra.
g) A munkatervében meghatározott rendszerességgel információt kér a Hivataltól az önkormányzat határidőn túli tartozásairól és követeléseiről, lejárat szerinti bontásban. A jogász véleménye alapján javaslatot tesz a lejárt követelések behajtásának módjára, valamint prioritásokat állapít meg a határidőn túli kötelezettségek - bevételi forrásoktól függő - fizetésének ütemezésre.
h) A bizottság a rendelkezésére álló információk alapján javaslatot tesz a saját bevételek növelésének módjára.
i) Javaslatot tesz, és véleményezi a könyvvizsgálói pályázat kiírását, részt vesz a pályázatok kiértékelésében.
j) Vizsgálatot folytat, tájékozódik, elemzést készít pénzügyi gazdasági kérdésben, amellyel a Közgyűlés megbízza. A bizottság pénzügyi vizsgálatot saját hatáskörben is kezdeményezhet a Hivatalnál, illetve az Intézményeknél, melyek eredményéről a Közgyűlésnek beszámol.
k) Vizsgálatai alapján - kármegelőzés céllal - anyagi és pénzeszközök zárolását kezdeményezheti a Közgyűlés előtt.
l) A Bizottság (átruházott hatáskörben) olyan pályázati eljárásokban, amelyekben az Önkormányzat részt vesz, és a részvétel feltétele az önrész biztosítása - mely meghaladja a 100 e Ft-t - előzetes pénzügyi kötelezettséget vállalhat oly módon, hogy az önrészt a rendelkezésre álló aktuális költségvetési keretek között rendelkezésre bocsátja.
m) A költségvetés, illetve annak mellékleteiben foglaltak végrehajtásának rendszeres figyelemmel kísérése.
n) Javaslatot tesz az elnök, elnökhelyettesek, bizottsági elnökök és a képviselők tiszteletdíjának meghatározására.
o) Felülvizsgálja és véleményezi a non-profit szervezetek önkormányzati támogatása felhasználásáról szóló elszámolását.
VAGYONNYILATKOZATOKKAL KAPCSOLATOS FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK
1. Nyilvántartja vagyonnyilatkozatokat, és vezeti a nyilvántartást,
2. Vagyonnyilatkozat tétel elmulasztása esetén tájékoztatja a Közgyűlést,
3. A képviselői mandátum megszűnése esetén gondoskodik a vagyonnyilatkozatok visszaszolgáltatásáról,
4. Gondoskodik az adatvédelmi szabályok betartásáról.
Vagyonnyilatkozat kezelésére vonatkozó szabályok:
1. az elnök, illetve a képviselők részére tájékoztatást nyújt a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségről,
2. kiadja az elnök, illetve a képviselők részére az "igénylő nyilatkozatot" a szükséges vagyonnyilatkozati nyomtatványra vonatkozóan,
3. átadja az elnök, illetve a képviselők részére a vagyonnyilatkozat megtételéhez szükséges nyomtatványokat (megválasztást követően, majd évente),4. "igazolást" ad ki a vagyonnyilatkozatok átvételéről,
5. ellenőrzi a vagyonnyilatkozatok zárt borítékban történő tárolását az elkülönített lemezszekrényben.
2. Kulturális Bizottság
A. Általános feladatok
a) az Önkormányzat következő évi munkatervének előkészítése és tevékeny részvétel annak megvalósításában, ill. betartásának figyelemmel kísérése;
b) a Közgyűlés döntéseinek előkészítése, véleményezése
c) az OLKÖ-höz beterjesztett javaslatok és pályázatok elbírálása, javaslattétel a Közgyűlésnek
d) az OLKÖ intézményeinek és azok tevékenységének segítése, éves beszámolóinak értékelése.
B. Kulturális tevékenység
a) a lengyel kultúra és hagyományok ápolásának elősegítése;
b) a lengyel kultúra megismertetése más kisebbségekkel és a többségi társadalommal;
c) segítségnyújtás műsoros estek, színi előadások, hangversenyek, író-olvasó találkozók, előadóestek megszervezéséhez;
d) olyan kiadványok megjelenésének támogatása, amelyek a Magyarországon élő lengyelek történetével, kiemelkedő személyek bemutatásával kapcsolatosak,
e) lengyel származású művészek felkarolása, segítségnyújtás kiállításaik, találkozóik megszervezéséhez;
f) magyarországi lengyel nemzetiségi művészegyüttesek, színjátszó-körök, képzőművészeti körök és egyéb alkotócsoportok létrehozásának kezdeményezése, munkájuk támogatása.
C. Szociális, ifjúsági és sport tevékenység
a) a Magyarországon élő lengyel származású személyek felkutatása;
a) Segítségnyújtás a nehéz helyzetben lévő lengyel személyeknek,
b) nehéz helyzetben lévő lengyel származású személyek felkutatása és támogatás szerzése különféle fórumokon;
c) lengyel származású gyermekek és ifjak lengyelországi üdültetésének segítése;
d) Sportrendezvények szervezése, rendezése
D. Sajtó, tömegtájékoztatás
a) lengyel kiadványok magyarországi terjesztésének kezdeményezése és támogatása;
a) lengyel-magyar nyelvű kiadványok megjelenésének elősegítése és támogatása;
b) a médiákban megjelent lengyelségre vonatkozó anyagok elemzése;
c) rádió és televízió lengyel adások bővítésének kezdeményezése és támogatása,
E. Oktatás
a) a lengyel nyelvoktatásának támogatása, kiterjesztése az egész ország területére,
b) tanárok továbbképzésének és újabb tanárok bevonásának kezdeményezése, olyan helyeken, ahol erre szükség kínálkozik,
c) tanulók ösztöndíj lehetőségének felkutatása és támogatása;
d) lengyel nyelvoktatást segítő kiadványok, tankönyvek, tanulmányi segédeszközök beszerzésének elősegítése.   
A Pénzügyi Ellenőrző és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság névjegyzékeWesolowski Korinna Katalin “ elnökFullár GyulaPauer Béla
A Kulturális Bizottság névjegyzékeModrzejewska Ewa Krystyna “ elnökBárcziné Sowa Halina DorotaZarowny Ferenc

Budapest, 2011. május 14. 

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje