biglogo archivum

* Március 3-án a magyarorsági lengyelség képviselóinek részvételével szent misét tartanak Küngösön. Az ünnepséget a helyi plébániával együtt az Országos Lengyel Önkormányzat és a Budapesti XVII. kerületi Lengyel Önkormányzat szervezi.
* Március 4-én a budapesti Lengyel Templomban 10.30 órás kezdettel gyermek mise lesz, mely közben megszentelik az elsőáldozó gyermekek imakönyveit és rózsafűzereit.
* Március 5-én Szolnokon a magyarorsági lengyelség képviselőinek részvételével felidézik az 1848-as szabadságharc egyik csatáját. Ugyanazon a napon megkoszorúzzák a Szolnokon található Józef Wysocki tábornok emléktábláját.
* Március 10-én Budapesten az Élő Rózsafűzér Elmélkedő Napot tartanak.
* Március 10-én Budapesten 16.00 órakor kezdődik a budapesti V. kerületi Lengyel Önkormányzat által a Nőnap alkalmából szervezett József Attila színház Nőügyek c. (Kobiece sprawy). előadása, melynek helyszínéül a Bem József Kulturális Egyesület szolgál. Szerző: Heltai Jenő. Az előadásban közreműködik: Szőcs Artur és Zöld Csaba.
* Március 10-én a győri Sobieski János Lengyel Kulturális Egyesület ünnepi találkozót szervez a Nőnap alkalmából.
* Március 10-én a Polgár Centrumban (Árpád út 66.) 18 órakor karitatív koncert lesz, amelynek célja a beteg Kolló Kinga gyógykezelésének anyagi támogatása. A koncertet a Budapesti IV. ker. Lengyel Önkormányzat szervezi.
* Március 10-én és 11-én a Veszprémi Lengyel Önkormányzat budapesti kirándulást szervez, amely során a veszprémi lengyel közösség tagjai részt vehetnek az Újpesti Lengyel Önkormányzat által szervezett karitatív koncerten, találkozhatnak a budapesti lengyelekkel, és részt vehetnek a katyni szobornál és a rákoskeresztúri lengyel parcellánál tartott koszorúzási ünnepségeken. A budapesti útra a szervezők meghívták a székesfehérvári és a csóri lengyel önkormányzatok képviselőit is.
*Március 13-án 17.00 órás kezdettel a budapesti Lengyel Templomban szent misét és fatimai ájtatosságot tartanak.
* Március 14-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából Varsóban a Sejm épületében dr. Karol Biernacki által összeállított 'Fejezetek Magyarország és Lengyelország közös történelméből" c. kiállítást nyilik.
* Március 14-én (szerdán) a magyar nemzeti ünnep előnapján, amely egyben Bem József születésének évfordulójának napja is, a Bem József Kulturális Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt a szokásos koszorúzásra, melyre 11 órakor kerül sor a Tábornak szobránál.
*Március 15-én Győrben a lengyelség részvételével városi ünnepséget tartanak Magyarország nemzeti ünnepe alkálmából, amely során virágot helyeznek el a Bem József emléktáblánál.
*Március 18-án a Budapesti IV. ker. Lengyel Önkormányzat székházában (Nyár u. 40-42.) 15.00 órakor szent misét tartanak a lengyel diáklány mihamarabbi gyógyulásáért.
*Március 23-án már hatodízben tartjuk a Magyar-Lengyel Barátság Napját, melynek központi ünnepségeire Csongrád megyében kerül sor.
* Március 24-én a győri Polónia is szervezi a Magyar-Lengyel Barátság Napi ünnepséget, mely során bemutatják a 'Lengyel testvérvárosok legendái" c. könyvet.
* Március 24-én a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület dunaújvárosi részlege és a Kortárs Művészet Intézete zongorahangversenyt szervez a lengyel Marcin Głuch és a magyar Baráth Bálint zongorművész közreműködésével. A hangversenyen, amely 17.00 órakor kezdődik a Kortárs Művészeti Intézet termében (Dunaújváros, Vasmű út 12.) Chopin, Moniuszko, Stojowski, Tansman, Głuch, Rudziński, Dognányi, Nagy, Ligeti, Magal és Bartók művei hangzanak el. A projektet a Dunaújvárosi Lengyel Önkormányzat és az ottani Frigyes Sándor Zeneiskola támogatja.
* Március 24-én 18.00 órakor a LKK (Óhegy utcai részlege) a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából hangversenyt szervez. Közreműködik Handl György, aki magyar és lengyel zeneszerők műveit játssza el.
* Március 25-én a Szent Adalbert Egyesülete 12 órás kezdettel szervez a budapesti Lengyel Házban Piotr Stefaniak 'Boldog Jolánt" c. könyvének bemutatóját.
* Március 25-én Pécsett az ottani Lengyel Önkormányzat zongorahangversenyt szervez a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából. Közreműködik Marcin Głuch, lengyel zongoraművész. A műsorban: Chopin, Moniuszko, Stojowski, Tasman, Paderewski, Géuch, Jarecki és Rudziński művei hangzanak el. A hangverseny helyszíne: Dominikánus Ház, Pécs, Színház tér. 2.
* Március 27-én a Budapesti XVII ker. Lengyel Önkormányzat szervezésében Rákosmentén megkoszorúzzák II. János Pál szobrát.
* Március 27-én a tatai Városi Tanács dísztermében a Tatai Lengyel Önkormányzat és a Népi Egyetem szervezésében dr. Rácz György, az Országos Levéltár igazgatója előadást tart az 1335. évben tarott visegrádi királyi találkozóról.
* Március 31-én (szombaton) a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület budapesti székházában húsvéti ünnepséget rendeznek.
* Március 31-én a győri Sobieski János Lengyel Kulturális Egyesület szent misével egybekötött húsvéti ünnepséget rendez.
* Március 31-én 15.00 órakor az érdi Magyar-Lengyel Kulturális Egyesület hagyományos húsvéti találkozót szervez a Csuk Zoltán Városi Könyvtárában.
Figyelem: A szerkesztőség a fent említett programokban bekövetkezett változásokért nem vállal felelősséget, minden jogot fenntart.
(b.)

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje