Június 18-án és 19-én a Velencei-tó partjánál fekvő Gárdonyban tartották a nemzetiségek képviselőinek találkozóját – a találkozón az első napot (VI.18.) főleg a tudományos ösztöndíjas fiataloknak szentelték.
A második napon, június 19-én átadták a már 2020 december 20-án, a magyar kormány által, a Nemzetiségek Napján odaítélt nemzetiségi díjakat. A díjazottak között (ahogy arról tavaly decemberben tájékoztatást adtunk) lengyelek is voltak: dr. Csúcs László Halina (a díjat majd később veszi át), valamint a Polonia Nova Egyesület, amelynek Felföldi Maria az elnöke; ő a helyszínen vette át a díjat. Az ünnepségen az idei Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjas Havasiné Darska Izabella is részt vett. A májusi gálán nem vette át a díjat. A díjakat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkár adta át.
Inf. saját, fotó forrás: www.facebook.com/Görög-nemzetiségi-szószóló-Sianos-Tamás