Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselőinek, a volt és a jelenlegi Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok minden képviselőjének valamint minden Lengyel Egyesület és Klub tagjának kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt. Karácsonyi
A temetésen a varsói magyar nagykövetséget Molnár Imre tanácsos képviselte, magyar munkatársai barátai nevében pedig Engelmayer Ákos volt varsói magyar nagykövet búcsúztatta az elhunytat. A (zord idő ellenére) megjelent gyászolók nagyszáma jól
A Magyar Teátrumi Társaság kedden délután két órakor Budapesten, a Szabadság Kávézóban tartott sajtótájékoztatót, melyen részt vett Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Fekete Péter, a
Ahol a lengyel-magyar barátság örök nemzeti érték. 2010. november 29-én a Lengyel-Magyar Baráti Társaság Kárpátok Eurórégió Nemzetközi Titkársága, a Nyíregyházi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskolában
Érd Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata és az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület szeretettel meghívja Önt és családját 2010. december 19-én (vasárnap) 15 órára a hagyományos lengyel karácsonyi ostyatörésre.
Helyszín:Bolyai János Általános
A SINFONIA VARSOVIA HANGVERSENYE A Lengyel Intézet és a Művészetek Palotája közös rendezésében 2010. december 12. (vasárnap), 19.00 Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Farkas Gábor - zongora Vezényel: George Csicsinadze
A lengyel katonai parcellák felújítása a budapesti és az egri temetőkben, az OLKÖ székház felújítása, a sikeres Szent László napi ünnepség, a derenki búcsú, az önkormányzati választások, a három intézmény: a Múzeum, az Iskola és a Lengyel Ház
- A Fővárosi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat december 2-án 17.00 órakor közmeghallgatást tart.- Múcsonyban december 3-an 16.30-kor kezdődik a helyi LKO közmeghallgatása, egyúttal lengyel 'ostyatörésre' kerül sor. A műsorban egyebek között tervezik
December 14-én először lép fel Magyarországon a katowicei Teatr Śląski im. Stanisława Wyspiańskiego. A sziléziai társulat a Witold Gombrowicz művéből készült Yvonne, burgundi hercegnő című darabot mutatja be Keresztes Attila, a szatmárnémeti
December 3-án kezdte el látogatni a lengyel gyermekeket a Mikulás. Délután Múcsonyban járt, ahol a Lengyel Nagykövetség konzuli osztálya vezetője és az OLKÖ elnöke közvetítésével ajándékokat osztott a gyermekeknek. Szombaton, december 4-én a
Tizedik alkalommal rendezték meg Budapesten az András-napi bált, melynek állandó házigazdája a XI kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat. A remek hangulatú esten a számos vendég (több mint 80 fő) között ott voltak az újonnan megválasztott
2010 december 3-án 16.30-től tartjuk az éves közgyűlésünket itt Mucsonyban. Ugyan ezen a napon kerül megrendezésre a Karácsonyi Ünnep ostya töréssel. Műsor:- ünnepi köszöntő- a mucsonyi Szivárvány Népdalkör karácsonyi dalokat ad elő lengyel
2010. december 4-én (szombaton) 10.00 órai kezdettel közmeghallgatásra kerül sor az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat székhelyén (1102 Budapest, Állomás u. 10.) majd azt követően 12.00 órai kezdettel közgyűlésre. Közgyűlés napirendje:1.
Újbuda Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt a hagyományos ' Andrásnapi Bálra" mely 2010. november 27. 19.00-kor lesz a Ventura Szállodában" (1119 Bp. Fehérvári út 179.) Játszik a 'Music Story" zenekar.Program:Tombola Egyéb
November 26-ig tekinthető meg a Csaba Házban Babusa János szobrászművész és Tóth József fafaragó-szobrász közös kiállítása, amelyet november 12-én nyitott meg Bereczky Lóránd, a Nemzeti Galéria címzetes főigazgatója. A megnyitón közreműködött
2010.november 11-én a Dobó István Vármúzeum Gótikus palotájában nyílt meg az 'OTT, AHOL A KELET A NYUGATTAL TALÁLKOZIK" c. a lublini Szentháromság-kápolna freskóit bemutató kiállítás. A kiállítást Koticsné dr. Magyari Márta etnográfus a Déri Múzeum
Ünnepélyes hangversenyre A Függetlenség Napja alkalmából Ideje: november 13-án, 17:00 órakor Helye: Óbudai Társaskör, Kiskorona u.7
Program Dalok .(St.Moniuszko)Esz-moll polonéz. (W.A.Mozart) Susanna és Despina áriája. (W.A.Mozart) D-moll fantázia. (
Egyesületünk tisztelettel meghívja Önt 2010. november 05-én 17.30 órakor a Lengyel Házban tartandó évi rendes közgyűlésére. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanezen a napon 18.00 órakor, azonos napirendi pontokkal megismételjük, amely a
2010. november 6-án (szombat) 9.00 órai kezdettel közgyűlésre az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat székhelyére (1102 Budapest, Állomás u. 10.) A szünetben, 11.00 órai kezdettel a képviselők és a vendégek átvonulnak a Magyarországi Lengyelség Múzeuma
Rákosligeten 2010. október 28-án, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban Gyarmati Károly és Pummer Dorina közös koncertjére került sor. Pummer Dorina így nyilatkozott: Köszönjük, hogy immár sokadig éve szeretettel fogadnak minket. Minden alkalommal nagy
Az Esztergomi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és az Esztergomi Magyar-Lengyel Baráti Társaság szeretettel meghívja önt 2010. október 28- n, 17 órára az Esztergomi Lengyelség Napján rendezendő ünnepségre Helye: Sobieski-emlékmű (Erzsébet park)
Az
Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület és a Csuka Zoltán Városi Könyvtár meghívja Önt 2010. november 3-án (szerdán) 17 órára a Lengyelország Függetlenségének Napja alkalmából rendezett estre.
Program:
a Bajcsy Lajos atya grafikáiból
Megemlékezések sorával tisztelgett Rákosmente az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója előtt. Október 22-én este előbb Rákosligeten hangzott föl a himnusz, s mondta el Tompa Attiláné, a Kaszap Alapítvány elnöke megemlékező beszédét, majd
2010. október 22-24. között ismét megrendezésre kerültek a Zsebeházi Napok Tengődön. A rendezvény névadója, a tengődi születésű Zsebeházi István, Kossuth Lajos egykori huszárkapitánya. Tengőd másik jeles szülötte Bornemissza János a török idők
A Belváros-Lipótváros Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja FRYDERYK C H O P I N születésének 200. évfordulója alkalmából 2010. október 29-én pénteken 17.30-kor a Szabolcsi Bence Zeneiskola tanárainak és növendékeinek hangversenyére.
135. oldal / 148
Országos Lengyel Önkormányzat1102 Budapest, Állomás u. 10.tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298fax: 36-1/909-28-56e-mail: olko@polonia.hu
OLÖ IntézményekLMH | LNONI | LKIésM
Bem József Lengyel Kulturális EgyesületSzent Adalbert EgyesületPolonia NovaDerenk Öröksége EgyesületWysocki LégióSTO-LAT Egyesület
Lengyel NagykövetségLengyel IntézetLengyel PlébániaSemper PoloniaWspólnota PolskaPomoc Polakom na Wschodzie
Dr. Rónayné Słaba EwaLengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.