A Magyar - Lengyel Baráti Kulturális Egyesület és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata együttműködött a "Sárgarigók vonulása 2021." című program megvalósításában.
A program fő szervezője: Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, valamint Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj volt. A programon, amely 2021. október 01-03. között zajlott Békéscsaba környékén, a két ezred képviselői mellett részt vett még a Magyar Tartalékosok Szövetsége csapata, valamint a Lengyelországi 11. Területvédelmi Dandár katonái is Krakkóból. A három napos rendezvény keretein belül a katonák össze mérték tudásukat a járőrbajnokságon, tapasztalatokat cseréltek egymással.
A záró ünnepségen, amelyen segítettünk a lengyel vendégeknek a tolmácsolásban, megtudtuk, hogy a versenyen lengyel csapat első helyezést ért el. Szívből gratulálunk Nekik!
A rendezvényen elhangzott a lengyel és a magyar himnusz, felolvasták köszöntő levelét Benkő Tibor Magyar Honvédelmi Miniszter úrnak, a nyitó beszédet Dr. Takács Árpád Békés Megyei Kormányhivatalt Vezető Kormánymegbízott tartotta. A beszédből megtudtuk, hogy a programot az október 4-ére eső Magyar Tartalékosok Napja alkalmából rendezték meg.
Magyarországon több, mint 11.000 tartalékos van, akik szolgálatuk fontosságát bizonyították többek között díszelgési és társadalmi - kulturális feladatokban, valamint a koronavírus járvány alatt az idősotthonok és az oktatási intézmények fertőtlenítése során. Az eredményhirdetés és az elismerések átadása után elvonultunk a lengyel vendégekkel egyesületünk székhelyére, ahol gratuláltunk nekik a győzelemhez.
Inf. fót: Leszkó Malgorzata