biglogo archivum

Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy 2022 február 13-én Budapesten örökre eltávozott Andrzej Wesołowski, a bemes család korelnöke, aki 1971 óta volt velünk, 85 évet élt. Két ciklusban, 1985-88-ig és 1994-97-ig a Bem J. LKE elnöke volt, hosszú évekig az egyesület képviselő testületének tagja volt.

1995-ben, az I. ciklusában társultan részt vett a magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat létrehozásában, a II. ciklusától pedig önkormányzati képviselő, illetve a Pénzügyi Bizottság elnöke volt. 1998-tól társalapítója, később elnöke, majd elnökhelyettese, ezután pedig élete végéig a Budapest V. kerületi Lengyel Önkormányzat képviselője volt. Életútja során megszervezte posztkommunista országok első lengyelségi római zarándoklatát (1988). Nevéhez számos emléktábla és az V. kerületi Szent Kinga szobor fűzhető. Lengyel és magyar kitüntetések birtokosa, többek között 2012-ben a lengyelség érdekében kifejtett munkásságáért és önkormányzati tevékenységéért Magyarország államfőjétől átvehette a Nemzetiségekért díjat. Lengyelországban született, 51 évet élt Magyarországon. Mindig rendkívül odaadó volt a helyi lengyelség ügyeiért.

Rójuk le tiszteletünket emléke előtt!

Adj neki, Uram örök nyugodalmat!

Inf. saját, fotó: Głos Polonii 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje