biglogo archivum

Június 26-án vasárnap két nappal a poznańi felkelés évfordulója előtt szentmise volt délelőtt a budapesti Lengyel Templomban, amelyen az egyházközségi hívek mellett jelen volt Sebastian Kęciek lengyel nagykövet, Katarzyna Ratajczak-Sowa, a Lengyel Nagykövetség Politikai és Közgazdasági Osztályának vezetője, valamint a Bem J. LKE, a Szent Adalbert Egyesület, illetve a X. és XIX. Kerület Lengyel Önkormányzatának delegációi, akik a magyar testvérekkel együtt megkoszorúzták az ’56-os poznańi június és budapesti forradalmi hőseinek emlék-kopjafáját.

E hely története hat évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 2016 június 26-án a Lengyel Templom előtt felavatták a Nagy Sándor szobrász által készített kopjafát, amelyet a Kőbányai Önkormányzat emelt az 56-s Szövetség támogatásával. A kopjafa melletti emléktáblán a következő felirat olvasható: „1956-2016. Az ’56-os poznańi események 60. évfordulója tiszteletére”.

Ezt követően Krzysztof Grzelak atya, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa szentmisét mutatott be. Az Ige megmutatta nekünk a Jézus tanítványává válás döntésének következményét. „Most csak az a fontos, hogy rájöjjünk, mire hív minket Isten és ezt az Ő kegyelméből következetesen követnünk kell”. Prédikációjában emlékeztetett Szent Lászlóra, aki Magyarország királya és Krisztus katonája volt, jelenleg pedig a magyarországi lengyelség patrónusa. Emlékeztetett a 20 évvel ezelőtti – 2002 július 1-i tragédiára, amikor egy, a Boszniában található medjugorijei Mária kegyhelyre tartó, zarándokokat szállító autóbusz balesetet szenvedett. A balesetben 20 ember vesztette életét. Az eseménynek egy szobor állít emléket. Július 1-én megemlékezés céljából egy lengyel delegáció látogat a helyszínre és virágokat is fognak elhelyezni.  

Inf. saját, GP, fotó: Pál B.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje