biglogo archivum

avagy hogyan támogathatjuk a kulturális nevelést új technológiákkal  

3000 magyar általános és középiskola kapott meghívást az Élő festmények, avagy játék a lengyel festészettel című ingyenes, virtuális galériába.

A bejárat itt található: https://www.kidsrecommend.org/galeria

A kiállítás 33 ismert, javarészt XIX-XX. századi lengyel festmény mellett több mint 60 fényképet mutat be: az eredeti képek által ihletett élő festményeket. Ezen fotók némelyike hűen visszaadja az eredeti művészeti alkotást: hasonló a modell, a kellék és a háttér is. Másik részük azonban a klasszikus festménynek egy modern és eredeti újraalkotása vagy változata; ezek a képek meglephetik és elgondolkodtatják a látogatót.

A kiállítás védnökei Sebastian Kęciek, Lengyelország nagykövete Magyarországon és Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet vezetője. A galéria a magyar és lengyel külügyminisztériumok között 2014-ben a civil szervezetek támogatására megkötött magyar-lengyel egyetértési megállapodás keretében valósult meg.

„Idén kilencedik alkalommal nyílik lehetőségünk arra, hogy a két ország társadalmai közötti párbeszédet erősítő, különösen a fiatal generációra összpontosító egyetértési megállapodás keretében olyan érdekes projektek megvalósítását biztosítsuk, amelyek lehetővé teszik Lengyelország és Magyarország kulturális értékeinek átadását. Öröm látni, hogy ez a kezdeményezés töretlen sikert arat, és lehetőséget biztosít számos értékes ötlet, mint például hangversenyek, kiállítások, tudományos konferenciák, színházi előadások, kiadványok, koncertek vagy találkozók megvalósítására.

Az Élő festmények avagy játék a lengyel festészettel című virtuális galéria példátlan ötlet az egyetértési megállapodás történetében, ezért büszkék vagyunk, hogy támogatni tudtuk ezt az innovatív és nagyon izgalmas projektet.”

– Sebastian Kęciek

 „Az Élő festmények kiállítást 2022-ben mutattuk be először a budapesti Lengyel Intézetben. A galéria egyszerűsége miatt ideális eszköze a lengyel kultúra terjesztésének. Lenyűgöző sikerének egyik kulcsa, hogy létrehozásában ötvözte a gyerekek fantáziájának megkapó világát, az ő kreativitásukat és újfajta művészetszemléletüket szüleik és tanáraik óriási elhivatottságával és háttértudásával. Ennek a tömérdek tehetségnek és a projektbe fektetett, rengeteg munkának köszönhetően jött létre ez a teljesen újszerű és egyedi alkotás.

– Joanna Urbanska

A virtuális galéria alkotói: az Élő festmények galériát a budapesti Lengyel Nagykövetség mellett működő Lengyel Iskola diákjai, azok szülei és tanárai hívták életre Izabela Bisztrai-Kiszlow kurátor irányításával. A fényképek Csoma Szilvia alkotásai. A festményeket és fotókat egy művészettörténész leírása ismerteti, mely bemutatja a festőt és a mű művészettörténeti hátterét. A project programozási munkáit egy Lengyel vállalkozás, a Wirtualne-spacery.pl végezte, mely tíz éve tervez virtuális sétákat múzeumok, közintézmények és üzleti ügyfelek számára a Google 3D, 360° and VR technológiák használatával.

 A galéria használata: magyar iskolák kiválóan használhatják a virtuális galériát mint innovatív webes eszközt a lengyel művészetről és kultúráról szóló online és tantermi oktatás részeként. A 3D rendszer lehetőséget ad, hogy a képeket olcsó VR szemüveggel (pl. Google Cardboard) vagy komolyabb felszereléssel (pl. Oculus Quest 2) is élvezzék, így valódi, három dimenziós élményt nyújtson a kiállítás látogatása. A tanárok pedig lehetőséget kapnak, hogy vezetett és moderált látogatást vezessenek a galériában és élő beszélgetést kezdeményezzenek az általuk kiválasztott képek és témák feldolgozására.

A kiállítás alkotói nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy vonzó és érdekes módszerrel vigyék közel a szépművészetet a fiatal generációhoz. A galérialátogatás ingyenes, egyetlen kattintás elég ahhoz, hogy a szemlélő egy művészettel teli térben találja magát. Az alkotók remélik azt is, hogy példájukat követve több magyar iskola is kialakít saját virtuális galériát: magyar alkotásokat kelt új életre „élő festmények” formájában, és az eredményt széles közönség számára elérhetővé teszi majd. Fontosnak tartják megemlíteni azt is, hogy az ilyen „élő festményeknek” maga a megvalósítása is nagyszerű és egyedülálló élmény a gyerekek és fiatalok számára, hiszen közben elmerülhetnek a festmény értelmezésében és a tevékeny alkotásban.

A virtuális galéria projektet a Szülők a Lengyel Iskoláért Alapítvány tervezte és valósította meg. Ez a nonprofit szervezet 2008 óta működik Budapesten, célja a Lengyel nyelv és kultúra népszerűsítése a Lengyel nemzetiségű gyermekek és fiatalok körében. 

 

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje