Március 2-án a Lengyel Házban az LKK Óhegy utcai részlegének kezdeményezésére bemutatót tartottak Orawa régiójáról. A Lengyel Templomban szentmisét tartottak, amelyben részt vettek Lengyelországból érkezett vendégek is – Antoni Karlakkal, Jabłonka község polgármesterével az élén.
Vele együtt érkeztek Budapestre az ottani kulturális élet képviselői, valamint egy góral együttes, Robert Kowalczyk úr vezetésével. A bemutató során elhangzott a régióról szóló előadás, valamint filmet nézhettek meg az egybegyűltek. Utána Udvarhelyi Nándor „Magyar szentek temploma” c. könyve került bemutatásra. A könyv képanyagát Mudrák Attila állította össze, akinek az orawkai templomban található magyar szentek képeit kiállították a Lengyel Házban. Ez a kiállítás korább Veszprémben volt látható.
(b.)