Március 8-án Szolnokon az ottani Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyar – Lengyel Klub szervezésében fontos magyar-lengyel történelmi eseményekről emlékeztek meg, elsősorban az 1949-es szolnoki csatáról.
A rendezvényen részt vettek: Roman Kowalski lengyel nagykövet, Szalay Ferenc Szolnok polgármestere, Andrzej Kalinowski lengyel konzul, dr. Biernacki Karol Congrád megye tiszteletbeli konzulja, dr. Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke, több lengyel nemzetiségi önkormányzat képviselői, Bielsko-Białából érkezett vendégek, a szolnoki lengyelek és magyar szimpatizánsok. A rendezvény Verseghy F. Könyvtárban kezdődött, ahol Barabás Botond, a Szigligeti Ede színház tagja elmondta Cyprian Norwid "Bema pamięci żałobny rapsod" c. versét, valamint fellépett a "BI- BI Singers" kórus. A lengyel nagykövet magyar – lengyel kapcsolatokról beszélt, dr. Bagi Gábor történész előadást tartott a lengyel nemzetiségi önkormányzatok szerepéről Magyarországon, dr. Csúcs Lászlóné pedig a közelgő őszi nemzetiségi választásokról beszélt. Utána dr. Biernacki Karol megnyitotta a „Teleki Pál és a lengyelek” c. kiállítást, Bogdan Kocurek pedig a „Boldog II. János Pál pápa Bielsko-Białában” c. killítást. Találkozót tartottak a lengyel nagykövettel és konzullal. A rendezvény résztvevői megkoszorúzták a Szabadság szobrát, valamint Józef Wysocki emléktábláját. Wysocki Légió tagjai már hagyományosan részt vettek a szolnoki csata rekonstrukciójában.
(b. fot. K.Barsi)