biglogo archivum

Augusztus 27-én immáron másodjára került megrendezésre a balatonboglári Piknik. 16.00-kor volt a rendezvény megnyitója, az első koncert blokkban a „Kobiety na walizkach” (Hölgyek bőröndökön) formáció lépett fel; a hölgyek Lengyelországból érkeztek a Balaton partjára.

A női kettőst Magdalena Witoszek és Żaneta Czogalik alkotja. Később a kellemest a hasznossal összekötve tájékoztató volt a közelgő népszámlálásról, majd ebéd következett, később koncert volt ismét, a zenét DJ Rafał szolgáltatta. Volt gyerekszínház, amelyen – a XXII. Kerületi Lengyel Önkormányzat meghívására -  Łukasz Bach kis társulata lépett fel. Látványos kísérletek és bűvészmutatványok is bemutatásra kerültek, mindezek pedig biológia, pszichológia és kémia órai epizódokkal fűszerezve. Az OLÖ inzétményei (LKK, LK és M) szintén jelen voltak a pikniken. A varsói IPN Archívuma külön sátorral és standdal érkezett, ahol bemutathatták tevékenységüket, a vendégsereget pedig az ország egész területéről érkezett lengyelség alkotta. A vendégek között jelen volt Sebastian Kęciek lengyel nagykövet a családjával, dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló, Andrzej Kalinowski, a Lengyel Nagykövetség Konzuli és Lengyelségi Osztályának vezetője, valamint Felföldi Maria, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke. A pikniket az Országos Lengyel Önkormányzat, a Fővárosi, a XVII., XVIII. és XXII. Kerületi Lengyel Önkormányzatok közösen szervezték, az esemény pedig a Bethlen Gábor Zrt. és a Keleten Élő Lengyelek Megsegítéséért Alapítvány támogatásával jöhetett létre. Augusztus 28-án a II. világháború alatti lengyel menekültekkel kapcsolatos megemlékezési eseményekkel folytatódnak a lengyel vonatkozású programok.

Inf. saját, fotó: Virág J.

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje