biglogo archivum


Június 14-én a Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel templomban megünnpelhettük Krisztus Szentséges Testének és Vérének Ünnepét, más nevén Úrnapját.

Az idén a Szent László Díjat a Lengyel Perszonális Plébánia, a Magyarországi Lengyelekért Díjat Takácsné Małgorzata Maciejewska, Zemplényi Maria Jolanta és Kraszlán István, a Magyarországi Lengyelekért Ifjúsági Díjat pedig Tóth Wanda Dominika kapja.

Az LKM Budapest X. kerület Állomás utca 10.alatti székháza előtti falon az Országos Lengyel Önkormányzat bejárata melletti részen 10 tabló található, amely a "Drogi Niepodległości. Polonia Restituta 1918" (A függetlenség útjai. Polonia Restituta 1918)

...

Június 7-én Tatán a Szent Kereszt templomban megünnepelték a Szentháromság vasárnapját.

Június 7-én a budapesti Lengyel Templomban a Szentháromság vasárnapját ünnepeltük. Köszönet hangzott el a szent keresztségért, amelynek köszönhetően részt vehetnek az emberek Isten életében és megszabadulhatnak bűneiktől.

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

A május nekünk lengyeleknek különös jelentőséggel bír. Ebben a hónapban ünnepeljük az Alkotmány Napját, a Lengyel Köztársaság Lobogójának Napját, a Külhoni Polónia és Lengyelek Napját, valamint a II. világháború befejezését. 

 

Az Országos Lengyel Önkormányzat Balatonboglári Oktatási Központ átépítési munkáinak II. üteme 2020. június közepére befejeződik. Amennyiben a mai napon a III. ütemre meghirdetett beszerzési eljárás eredményesen zárul, júniusban folytatódnak a

...

Május 31-én a debreceni Szent László templomban (Füredi utca 6.) Pünkösd ünnepi szentmisét tartott a Magyarországon már 20 éve szolgálatot teljesítő Jacek Górski atya, ezen a szentmisét megemlékeztek Szent II. János Pálról, valamint hálát adtak

...

Május 31-én a budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária templomban megtartották Pünkösd - a Szentlélek elküldésének ünnepét.

Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy elhunyt Jerger Krisztina ( 1948-2020 ), aki nagyon szorosan kötődött Magyarországhoz és Lengyelországhoz.

Egy újabb nagyszerű városi játékot készítettünk elő neked! Ezúttal a mesék varázslatos világában találkozunk.

Május 24-én búcsú volt a budapesti Lengyel Templomban.

 

Tisztelt Közönségünk!    

A március 1-én, Chopin születésnapján elindított Budapesti Chopin Fesztivál 2020 folytatódik online!

Június 7-én 10.00-kor, a katyńi mészárlás és a smoleński katasztrófa áldozatainak szándékára szentmisét mutatnak be, amelynek keretében hálát adnak Szent II. János Pál személyéért és munkásságáért.

A Lengyel Nagykövetség mellett működő Lengyel Iskola szeretettel vár minden iskolás korú gyermeket a „Díszes képeslap II. János Pálnak” című művészeti vetélkedőre.

Május 17-én a budapesti Lengyel Templomban koncelebrált hálaadó szentmisét tartottak Szent II. János Pál személyéért és munkásságáért, valamint a jelenlegi nehéz járványügyi helyzetben kérték a közbenjárását egyházközségünkért, a magyarországi lengyelségért és a

...

A koronavírus járványra való tekintettel, a magyar kormány 2020 május 18-tól visszavonásig érvényes előírásaiknak és ajánlásaiknak megfelelően az Országos Lengyel Önkormányzat Hivatala működése, ügyfélfogadási rendje megváltozott. Az OLÖ Hivatala

...

2020 május 18-án, Szent II. János Pál születésének 100. évfordulóján a Częstochowai Fekete Madonna képmását is magában foglaló Madonna kápolnában a kora reggeli órákban szentmisét tartott Snell György, az Esztergom-Budapesti Egyházmegye

...

„Az ember maga által lesz áldozati adomány”

(Szent II. János Pál, Centesimus Annus)

2020 május 18-ára esik II. János Pál születésének 100. évfordulója, ebből az alkalomból Budapesten megnyílt a "Karol Wojtyła. Narodziny". (Karol Wojtyła. Születés) című

...

2020 március 18-án 18.00-kor, Szent II. János Pál születésének 100. évfordulóján egy különleges koncertre szeretnénk invitálni Önöket.

Még ma írasd be gyermeked azokra a professzionális foglalkozásokra, amelyek keretében gyermeked kellemes,családi légkörben tanulhat. Szívesen várjuk az 5-6 éves kicsiket.

2020 május 22-ig várja az Országos Lengyel Önkormányzat a jelöléseket az idei polóniai díjakra: a Szent László és a Magyarországi Lengyelekért díjakra.

Polóniai Gyermek- és Ifjúsági Dalfesztivál vagyis világjárvány elleni, online elkészített művelődési-kulturális oktatási program.

Jelentkezés 2020 május 20-ig.

 

A „Lengyelország otthonodban”/”Poland at your home” akciónk keretében szeretettel várjuk a polóniánk legifjabb korosztályát – a 7-17 éveseket „Az én legérdekesebb online találkozásom Lengyelországgal” című vetélkedőre.

A „Polonia Węgierska” áprilisi számában a fő témaként azok a kezdeményezések és projektek jelennek meg, amelyek „a jelenlegi helyzetre való tekintettel” – állítólag Lengyelországban most ez a legtöbbet használt szókapcsolat – az internetre „költöztek át”.

...

                  

Kapcsolat

Országos Lengyel Önkormányzat
1102 Budapest, Állomás u. 10.
tel: 36-1/261-1798, 36-1/260-7298
fax: 36-1/909-28-56
e-mail: olko@polonia.hu 

OLÖ Intézmények
LMH  |  LNONI  |  LKIésM

Lengyel szószóló

Dr. Rónayné Słaba Ewa
Lengyel Nemzetiségi Szószólói Iroda
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.

 

Lap teteje